• Őszi projektnap - Jesenný projektový deň

  • Őszi projektnap - Jesenný projektový deň

        • Őszi projektnap - Generációk együtt

        • Október 12-én különleges hangulat költözött iskolánkba: az idei Őszi projektnapunkat az idősek világnapjához kapcsolódva szerveztük meg, amelyre szeretettel hívtuk meg tanulóink nagyszüleit és a helyi nyugdíjasklub tagjait is.


          A délelőttöt egy kötetlen pódiumbeszélgetéssel indítottuk, amely során vendégeink a régi időkről, gyermekkorukról, iskolás éveikről és élményeikről meséltek. A gyerekek érdeklődve hallgatták a történeteket, kérdezhettek, és bepillantást nyerhettek abba, milyen volt az élet évtizedekkel ezelőtt.


          A beszélgetést követően játékos állomások várták a résztvevőket. Kreatív és ügyességicfeladatok, fejtörők, társasjátékok, régi és mai tárgyak, valamint vidám kvízek tettékcváltozatossá a délelőttöt. A feladatokban több tantárgy is összekapcsolódott: a gyerekek játékcközben fejleszthették tudásukat, kreativitásukat, logikus gondolkodásukat és együttműködésickészségüket.


          Külön öröm volt látni, ahogy a kisebbek, a nagyobbak és az idősebb vendégek együttcjátszottak, beszélgettek, segítették egymást. A közös tevékenységek során nemcsak újcismeretekkel, hanem értékes élményekkel is gazdagodtunk.


          A tartalmas délelőttöt közös táncházzal zártuk, amely méltó befejezése volt ennek a vidám, mozgalmas napnak.
          Ez a projektnap ismét megmutatta, hogy a tanulás nemcsak a tanteremben, tankönyvek mellett történhet. Egymás történeteiből, tapasztalataiból és a közösen átélt pillanatokból is sokat tanulhatunk.


          Szívből köszönjük minden nagyszülőnek, a nyugdíjasklub tagjainak és valamennyi résztvevőnek, hogy jelenlétükkel, nyitottságukkal és jókedvükkel hozzájárultak a nap sikeréhez!


          Külön köszönet illeti a Szülői Tanácsot a segítségért és támogatásért, valamint Ravasz Erikát és családját a felajánlott tökökért, amelyek hozzájárultak őszi programunk megvalósításához.


          Bízunk benne, hogy mindenki szép emlékekkel tért haza, és még sok hasonló alkalommal találkozhatunk!

    • Kontakty

      • Základná škola Lipóta Gregorovitsa s VJM Jelka
      • +421317876103
      • Školská 399/1
        92523 Jelka
        Slovakia
      • 36094242
      • facebook.com/zsmjelka/
    • Prihlásenie